Az első sort tehát a Mercedes uralta Japánban a magyar idő szerint hajnali három órakor rendezett szabadedzésen. A második sor tiszta Red Bull fölényt hozott: Vettel, Webber sorrendben. Az ötödik és hatodik helyen a Ferrari végzett Massával és Alonsóval. A hetedik és nyolcadik helyet a Lotus szerezte meg Grosjean és Räikkönen révén. Jól beosztották a csapatok…

""

Az első tízbe egyébként még Sergio Perez (McLaren) és Daniel Ricciardo (Toro Rosso) fért még be.

A Mercedesnél az első eredmények láttán bizakodóak, bár az utóbbi időben edzéseken mindig jól ment a német csapat.

Az első edzést némiképp beárnyékolta Pastor Maldonado és Jules Bianchi balesete. A kolumbiai pilóta összetörte a Williams-t, de Bianchi sem óvta túlságosan a Marussiát. Utóbbi ki is hagyja a második szabadedzést, amely jelenleg is zajlik Suzukában.

Van der Garde is kicsúszott az edzésen, elsőre a technikára panaszkodott a versenyző, de később kiderült Ő hibázott.

A suzukai hírek szerint egyébként a pálya elég koszos volt, a BBC szerint már dolgoznak azon, hogy tisztább legyen az aszfaltcsík Japánban. Akár ez is okozhatta a sok kicsúszást és balesetet. Bár Japánban mindig sok ilyen baleset történik, mint említettük igen nehéz pálya.

Az első szabadedzés végeredménye (a BBC alapján):

""